Az inzulin rendelhetőségének változásáról

Tényszerűen. Így is hosszú lesz.

Idén megváltozott az analóg inzulinok támogatási rendje. Ez az utóbbi egy hónapban némiképp a médiafigyelem központjába került, de sajnos ami megjelent, az sokszor érzelmileg túlfűtött, de nem feltétlenül tényszerű volt. Ezért sokszor téves információk mentek át a köztudatba (rendelésen találkoztam olyan kérdéssel is, hogy igaz-e hogy minden inzulinért fizetni kell ezentúl mindenkinek, még összegek is elhangzottak). Mivel az érzelmi töltet és a tényszerűség rendszerint fordítottan arányos, ezért igyekszem a tényeknél maradni. A rendelet, amiről szó van, a 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosításával kapcsolatban kiadott 25/2012. (IV. 21.) NEFMI rendelet, innen tölthető le a Közlöny, ami tartalmazza. olvasásának folytatása

Mesék a rendelőből 2.

Ma a pumpaindítás volt a fő szám.

Az érzés kipróbálásán már túl volt. Mert először mindenki arra kíváncsi, hogy milyen érzés, hogy valami mindig ott van. Ezért rendszerint van lehetőség arra, hogy élettani sóoldattal töltve (inzulin helyett) pár napig kipróbálást nyerjen. Ha ilyenkor kiderül, hogy nem gond, akkor jön az indítás élesben, inzulinnal. Egy 3 hónapos kipróbálási fázis, aminek a végén kell dönteni.

Az első pár nap melós, mert ugyan a kiindulási inzulinszükséglet alapján megbecsüljük a bázis-szükségletet, és azt elosztjuk 24 órára, de  finomhangolásra biztosan szükség van. Mivel a pumpa rövid hatású inzulin folyamatos, lassú adagolásával biztosítja a bázis-szükségletet, ezért az ütem változtatására akár fél óránként van lehetőség. Persze nem változtatunk félóránként, de vannak napszakok, amikor majd egy kicsit kevesebb, vagy több kell, mint amennyit először gondoltunk. Ezért 1-2 óránként mérni kell. A mérések között meg át kell venni a szénhidrátszámolást újra, mert a pumpa akkor igazán hasznos, ha tudjuk mennyit eszünk, és melyik napszakban mennyi szénhidráthoz mennyi bólus (étkezési gyors inzulin)  kell. Ez persze minden inzulinkezelésre igaz. Aztán érdemes megismerkedni a felszívódással, a glikémiás index-szel, mert a pumpánál van lehetőség a bólus egy részének, vagy egészének elnyújtására, azaz a bólus meghatározott részét nem egyből, hanem meghatározott idő alatt adja be. Így a lassan felszívódó (alacsony glikémiás indexű) szénhidrát is jobban lekövethető. Szóval az első napok mindig izgalmasak. olvasásának folytatása

Amikor én még kezdő voltam

1977 tavasza van. Húsvét már elmúlt, de még tart az április. Gyengeség, fogyás (csoda, hogy volt miből). És nem volt az a folyadék mennyiség, amit ne tudtam volna meginni. És hasonló ütemben roboghattam a WC-re is.

Ez nem mehet így tovább, irány a körzeti orvos. Labor. Másnap eredmény.

– Apuka, maga hazamegy, összecsomagol a fiúnak, addig ő itt marad, én pedig telefonálok a Tétényibe és megírom a beutalót. 1977. május 5.

Vérvétel, célzás az üvegbe, infúzió, kristályos inzulin…. (vércukor 550- ez a ma használatos értéken kb. 30,5-nek felel meg, vizelet aceton +++)

Huszonnégy nap. Folyamatos kísérletezés, mennyit ehetek, mennyi inzulin kell hozzá. Visszagondolva érdekes a helyzet. Reggel egyszerre beadott kétféle inzulin és a kórházi – diétás – koszt összefüggései.

Oktatás: mit TILOS enni, miben mennyi a szénhidrát, illetve mi mennyi zsömlének felel meg.

És bárhogyan is erőltetem az agyam, nem emlékezem az első saját kezű inzulinbeadásra. Arra viszont igen, hogy akkoriban nem volt szokás a „hasbaszúrás”. Fenék, felkar, comb. Ez utóbbit nagyon utáltam.

Május 28. Irány haza. Klasszikus üvegfecskendők, kisebb-nagyobb rekord tűk stb. Levélmérleg, hogy grammokat is tudjunk mérni.

Nem okozott traumát, hogy ezentúl nem ehetek bármit és bármennyit. Nem okozott traumát, hogy életem végéig injekciózni kell magam. Kicsit fájt, hogy azt mondták, így az első középiskolai év után, hogy nem lehetek repülőgépszerelő. Nem sok választásom volt. Így jött a képbe a közgazdasági. 26 fickó helyett 2 srác (velem együtt 3) és huszonvalahány csaj. 16 évesen nem rossz opció.

Jó tanácsok kezdő cukorbetegeknek

Elsősorban az 1-es típusra vonatkozó tanácsokat szedtem össze, de vannak köztük általános érvényűek is. Nekem főleg felnőttekkel vannak tapasztalataim (az 1-es típus bármely életkorban kialakulhat), ezek gyerekekre nem feltétlenül vihetőek át.

Az első és legfontosabb az, ami a Galaxis Útikalauz borítóján is látható: Ne ess pánikba!

olvasásának folytatása

Túra-tudnivalók

Amiről most írok, az nemcsak biciklitúrára, hanem bármilyen egyéb, intenzívebb túrára, egész napos testmozgásra igaz. Kivéve a biciklibelső, azt csak bringatúrára kell vinni.

Szóval az előkészületek. A mindenki számára javasolt dolgok mellett (naptej, kullancsriasztó, sebtapasz) készülni kell arra, hogy a jelentős, tartós fizikai aktivitás csökkenti az inzulinigényt (és a vércukorszintet). Pumpával viszonylag egyszerűbb a dolog. Több napos túra esetén érdemes alternatív bázisütemet meghatározni, és a túra alatt azt használni. Egynapos, vagy rövidebb túra alatt lehet használni az átmeneti bázist (amikor megadod, hogy az eredeti hány százalékát adja be, milyen hosszan), bár azt kevésbé szeretjük, mert közben pittyeg a pumpa. Ha van rá lehetőség, a szenzor (ami 6 napon át folyamatosan méri a cukrot) is nagyon hasznos. Mert nemcsak ránézek és megmondom, mennyi a cukor, hanem azt is mutatja, hogy merre tart. Azaz ha 5, de lefelé tart, és előttünk egy keményebb szakasz jön, megelőzésképpen lehet a plusz szénhidrátot bevinni, nemcsak akkor, amikor már tényleg itt a hypo. olvasásának folytatása

Tesztüzemmód

avagy biciklitúra tandemmel.

Azt mondják a tandem nem egyszerű műfaj. Hát nem. De igazán bonyolultnak sem nevezném. Kell hozzá egy tandem, két ember, némi összhang. No, hát ez megvan.
Azt is mondták, hogy ha a negyedik nap végén még szóba állunk egymással, akkor minden rendben.

És az inzulinpumpa és a szenzor működése a túrán. Na nem. Inkább a cukrom működése egy ilyen túrán. olvasásának folytatása

Mesék a rendelőből

Az inzulinfelírásról szóló új rendeletet most nem szeretném elemezni (majd egyszer, egy külön posztban), de egy dologra biztosan jó, nagyon fontos és érdekes beszélgetések kiindulópontja a rendelésen. Hiszen mindenki hallott valamit, és szeretné tudni pontosan. Főleg, hogy őt ez hogy érinti. Ez persze elnyújtja a rendelési (és persze a várakozási) időt, de senki nem reklamált. Csak a rendelőt kellett magamnak zárnom, mert már egy lélek sem volt ott rajtam kívül, mire végeztem…

Amikor az ember már nagyon sok éve cukorbeteg, a tudnivalók frissítése sokszor nehéz, mert ha valaki mindennap csinálja, akkor úgy érzi, már nem tudnak neki újat mondani (ez nemcsak a diabetessel van így). Fiatalabb koromban sokszor hallottam: “Én már akkor cukorbeteg voltam, amikor magácska még meg sem született”. Az, hogy mostanában már nem mondják, az pusztán annyit jelent, hogy megöregedtem. Pedig az információk frissítése fontos (nem véletlenül van sok szakmában kötelező továbbképzés), és arra is vannak adatok, hogy az orvos által elhangzott információk kb 10%-át jegyzik meg a páciensek elsőre. Meg vannak olyan információk, amelyek elsőre nem hangzottak el. Amikor valakinél frissen kiderül a betegség (bármilyen) és elkezdünk beszélni róla, egy idő után a páciens tekintete üvegessé válik, és nem tud több információt befogadni, mert az addig elhangzottak feldolgozásával van elfoglalva. Ilyenkor kell abbahagyni a beszélgetést, még akkor is, ha nem hangzott el minden. Aztán máskor folytatni. olvasásának folytatása

Szubjektív inzulintörténelem

Szóval ez a bejegyzés is az inzulin történelméről szól. Legalább is annak egy szeletéről.

Amit átéltem.

Mint már említettem volt 35 éve kezdődött, az akkor használatos kristályos és Zn inzulinnal.

Minimális változtatásokkal ez a terápia működött hosszú évekig. Volt közben dózisemelés és csökkentés is.

Aztán 1985 elején ismerkedtem meg a NOVO névvel. Ma talán hihetetlenül hangzik a terápia:

és semmi gyorshatású. De valamiért akkor ezzel is kísérleteztek. Működött is egy darabig. olvasásának folytatása

Az analóg, a humán és a hagyományos

Egy bejegyzés az inzulin történelméről, és arról, mi mire jó. Mert januárban volt 90 éve, hogy cukorbeteg először inzulint kapott, és 30 éve, hogy az első bioszintetikus humán inzulin forgalomba került.

Az első inzulin, amit Frederick Banting és csapata (Charles Best, James MacLeod és James Collip) tisztított állapotban előállított, marhából származott. 1922 január 14-én Leonard Thompson volt az a 14 éves cukorbeteg, aki az első injekciót kapta. A legelsőtől allergiás reakciója lett, mert a kivonat még mindig nem volt elég tiszta, de a második már rendben volt. Ő még 13 évet élt, tüdőgyulladás vitte el.

Az első amerikai, aki inzulint kapott, Elizabeth Hughes volt, szintén 14 éves. Az ő története mai fejjel szinte elképzelhetetlen, ugyanis ő az inzulinkezelés megkezdése előtt 3 évvel lett cukorbeteg. 3 éven keresztül életben maradt inzulin nélkül, egészen extrém módon: kezelőorvosa olyan diétára fogta, ami mellett már nem volt kimutatható a vizeletében a cukor. Ez azt jelentette, hogy napi 400 kcal körüli volt az energiabevitele, ami még egy kicsi lánynak is igen kevés, így alig volt 20 kg, amikor az inzulinkezelést elkezdték. Elizabeth aztán 71 éves korában halt meg, 3 gyermeke született.

Az inzulin tömeggyártása még 1922-ben elindult, az Eli Lilly gyárában. De Magyarország sem maradt le nagyon, 1923-ban a Chinoin, majd a Richter Gedeon is elkezdte gyártani. olvasásának folytatása

Felment a pumpa

…de előbb egy kis visszatekintés.

Szóval 35 éve alig 16 évesen, amikor ismerkedtem a műfajjal, volt kétféle inzulinom, kristályos és zinkprotamin. Ezeket kellett egyben felszívni a jó kis üvegfecskendőbe reggelente, majd az erre rendszeresített kuktában lehetett kifőzni, vagyis sterilizálni.

Ez volt a kezdet.

És most van a pumpa. Ami közben volt, talán majd később. Na jó, biztosan. olvasásának folytatása