Én és a diabetes

Amikor orvos lettem elég hamar kiderült, hogy belgyógyász leszek, mert az nem a részek, hanem az egész. Meg lehet nyomozni, kis szürke agysejteket használni. Aztán amikor a belgyógyászaton belül is választani kellett, egy ügyeletben 2 frissen diagnosztizált cukorbeteg, igen helyes fiúval csevegtük át az éjszakát, miközben megtanítottak tubákolni. Sorsdöntő éjszaka volt, hogy a fiúk, a tubák, vagy a hangulat miatt, nem tudom, de cukorbetegekkel kezdtem foglalkozni.

Aztán, sokkal később egymásra néztünk egy fiatalemberrel, és az első randin derült ki, hogy cukorbeteg. 1-es típusú. Már sok-sok éve. Az első randit követte több is, majd egy kérdés, amire igent mondtam. Mióta együtt élünk, nagyon sokat tanultam a diabetesről, csupa olyat, amikről a könyvek nem szólnak.

Nem, az életünk nem arról szól, hogy egyfolytában cukrot mérünk és szénhidrátot számolunk. Na jó, néha azt is, de emellett bringázunk, kirándulunk, verset írunk. Éljük az életünket. Teljes egészében.

About rmoeva

Dr. Palik Éva belgyógyász

One thought on “Én és a diabetes

KÉRDÉS, HOZZÁSZÓLÁS JÖHET!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s