Kiégtem?

Hát mi vagyok én? Villanykörte? Eddig meg voltam győződve, hogy simán csak link voltam. esetleg nemtörődöm.

Kezdetben számoltam, mértem az étkeket. És eljártam időnként laborba. Akkoriban nem volt még otthoni vércukormérő. És próbáltam alkalmazkodni a lehetőségekhez. És működtem.

Persze azért lehetőségek voltak a házi ellenőrzéshez. Lehetett stixre pisilni, vagy egy másikfajtára csepegtetni a megszúrt ujjból némi vért és a dobozon lévő színskála segítségével sacc per kábé megállapítani a vércukorszintet. De akkoriban, ha jól emlékszem, a kórházban beállított terápia szent és sérthetetlen volt. Esetleg a rendelőben minimális módosítások előfordultak.

Fiatal voltam. Tízen- huszonéves. Betegségtudatom szinte semmi. Csak ha valami nagyon elmászott.

Voltak orvosok, nővérek, dietetikusok. Sok emléket a legtöbbjük nem hagyott bennem. Ami ebben a magam szerepe, felvállalom.

Persze nem vagyunk egyformák, mi úgynevezett „betegek” és ez igaz a másik oldalra is. Volt(ak) olyan orvos(ok), aki(k)re kellőképpen odafigyeltem, sőt betartottam az utasításaikat, tanácsaikat. De jó darabig nem tudatosult bennem, hogy ez kizárólag az ÉN érdekem, még akkor sem teljesen, amikor már gyermekeim voltak. Mert jól voltam.

Amikor az embernek rossz időszaka van, kevésbé törődik magával és a bajaival. Csak úgy elvan a világban. Sodródik.

Szigorúan szubjektív: Ha a diabetológiai szakrendelésen reggel 8:30-ra van időpontom, és rendszeresen 12:00 körül kerülök sorra, akkor ÉN legközelebb akkor jövök, ha muszáj. Mert kell az inzulin javaslat pl.

Azt mondják, ha valami úgy kezdődik: ”az az igazság”, akkor az minden, csak nem az. Legyen ez most kivétel.

Az az igazság, hogy amikor már pen-t használtam és volt vércukormérő kézi készülékem akkor is csak ritkán mértem. Valahogy nem tudatosították bennem a lehetőségeket (vagy egyszerűen nem tudatosultak), hogy a mérés, inzulin, étkezés, mozgás, egyéb tényezők bonyolult rendszerét hogyan kezeljem. Természetesen azokat a bizonyos páros mérési pontokat, amiket célszerű a vércukornaplóba feljegyezni megmutatták, de….

És mitől változott meg ez a helyzet? Talán végre felnőttem? Meg az előző orvosom. És a jelenlegi……

Hozzáteszem, hogy betegségtudatom ma sincs (egészségtudatom van), mostanában abból csinálok „sportot”, hogy minden értékem lehetőleg mindenkor rendben legyen. És be kellett látnom, hogy ez nem nehéz.

Szóval még nincs tele a tököm a cukrommal.

KÉRDÉS, HOZZÁSZÓLÁS JÖHET!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s