Mesék a rendelőből 14

Múlt héten egy szerencsére nem túl gyakori problémába futottam bele. Azaz mi a helyzet olyankor, ha valakinek mindenképpen inzulinra van szüksége, de nem hajlandó magát megszúrni?

A modern beadóeszközökkel (aki használta, tudja) nem nehéz és nem is fájdalmas az inzulinadagolás. De egy pszichés határt mégiscsak át kell lépni: meg kell sértenünk a saját testünk integritását. Önmagunk szurkálása, megsebzése pedig egy tabu. Ha az egészségről van szó, a legtöbb ember átlép ezen, különösen ha tünetei is vannak a betegségnek. Időről időre azért akad olyan, akinél a tabu túl erősen rögzült, és kőkeményen kijelenti, márpedig ő nem szúrja meg magát.

Az esetek egy részében ilyenkor rá tudom venni, hogy próbálja meg velem együtt az első szúrást, és akkor rögtön kiderül, hogy megy ez, no para. Aki az első önkezű beadáson átesett, még nem fordult elő, hogy később gondja lett volna. De most egy olyan páciens érkezett, akit semmilyen módon nem tudtam erre rávenni. Egy viszonylag fiatal 2-es típusú betegről van szó, akinél a maximális tablettás kezelés és életmódváltás után is romlanak az értékek, azaz mindenképpen külső inzulin bevitelére van szükség. De nem szúr semmiképp, azt mondta. Így azt találtuk, ki, hogy első lépésben bedtime inzulin (este lefekvéskor adott hosszú hatású inzulin) kezelésre állítjuk, a nappali tablettás kezelés megtartása mellett, és a házastársa lesz az, aki beadja az inzulint. A bedtime kezelés rendszerint csak átmeneti megoldást szokott jelenteni, de időt adhat a páciensnek arra, hogy hozzászokjon a szúráshoz. Van olyan betegem, aki bedtime, majd napi 2x-i előkevert kezelést kapott, mert nem akart többször szúrni, de azóta már vígan 4x szúr, és kihasználja az ebben rejlő korrekciós lehetőségeket. Remélem a mostani kuncsaft is idővel rájön, hogy nem olyan nagy dolog a szúrás, hogy mástól kelljen függeni miatta.

A 2-es típusú cukorbetegség rendszerint, ha már elkezdődött, halad előre, és a páciensek egy részénél nem lehet elkerülni az inzulinkezelést. Van akinél igen magas cukorral indul a betegség és kezdetben inzulinkezelésre van szükség, de megfelelő életmód és az értékek normalizálódása után tablettára lehet átállni. De ez rendszerint átmeneti, most 6 év után került vissza valaki inzulinra. Ilyenkor azért könnyebb dolgom van, hiszen az első szúrás már megvolt.

Örömhírek is voltak, többen is jöttek akik simán tudják hozni a 8% alatti HbA1c-t. És ennek nem elsősorban a rendelet miatt örülök (bár egyszerűsíti az adminisztrációt) hanem miattuk. És megint jött valaki, aki leszokott a dohányzásról. És talán még időben. Mert előfordult, hogy a sikeres leszokással egyidőben derült ki a tüdőrák, attól megszakadt a szívem.

Ha már daganatok: a cukorbetegség sajnos bizonyos daganatos betegségek magasabb kockázatával járhat. Ezért különösen fontos a megelőzhető daganatok szűrése: méhnyakrák, emlőszűrés, tüdőszűrés, és 50 éves kor felett a vastagbélrák szűrése is megfontolandó. A vastagbél tükrözés során a daganatot még előállapot (polip) formájában fel lehet ismerni, sőt el is lehet távolítani.

Amire figyelni kell, ismét ketten is érkeztek inzulincsomókkal a hason egyikük már büszkén jelentette, hogy mióta nem oda adja az inzulint, a felszívódás sokkal megbízhatóbb. A másik amire figyelni kell: a vérnyomás. A 2-es típusú cukorbetegség már kezdetben gyakran társul magas vérnyomással, míg 1-es típus mellett inkább később jelenik meg, esetleg vesekárosodás mellett. De mindenképpen figyelni kell rá, mert a szövődmények kialakulásában legalább akkora szerepe van, mint a cukorértékeknek. A cél a 130/90 alatti érték, de akinél vesekárosodás is van, annál alacsonyabb célérték is lehet. Apropó vesekárosodás: ha a vesefunkció beszűkül, a gyógyszerek kiürülése a szervezetből elnyúlhat. Ez egy tablettával kezelt cukorbetegnél elhúzódó hipokat jelenthet. A gyógyszerek adagját mindenképpen csökkenteni kell. bizonyos gyógyszereket nem is szabad ilyenkor szedni. Súlyos károsodás esetén mindenképpen inzulinkezelés javasolt.

About rmoeva

Dr. Palik Éva belgyógyász

KÉRDÉS, HOZZÁSZÓLÁS JÖHET!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s