…egy újabb biciklis kaland

…ezúttal Sárvár és környéke a Pünkösd hétvégéjén (szombat-vasárnap-hétfő). Éltünk a lehetőséggel, hogy már pénteken elfoglalhatjuk a szállást. Az ilyenkor szokásosnál kicsit lazábban kezeltük az előkészületeket (ha már autóval mentünk a starthoz, nem számított a hátizsák befogadó képessége). Pumpa, szenzor betárazva, biciklik az autóban – indulás.

A szállásról az első benyomások igen kellemesek voltak – és ez később sem változott. Ezen a pénteken a gyógyfürdő éjjel kettőig volt nyitva. Éjszakai fürdőzés élőzenés hangulatjavítással. Illusztrációként álljon itt Éva facebook-os bejegyzése: “Retrobuli volt sárvári termálban, a Csókkirályra roptuk 2 medence között. De az sem volt semmi amikor a medencékben ülők kórusban üvöltöttük az Elhagyom a várost.”

Hajnalban szenzorindítás, később kényelmes reggeli, ráérős indulás a csapat vonattal érkező tagjai elé. Ostffyasszonyfa – Csönge – Kenyeri, majd vissza Csöngére. A Weöres Sándor – Károlyi Amy Emlékháznál talált egymásra a társaság. Ha már idén WS 100. És nem maradhatott el a frissítés a csöngei Csengő kocsmában. Ostffyasszonyfán a művelődési házban Petőfi emlékszoba, majd Pannónia Ring, hadifogolytemető.  Ja és a cukrom? A reggeli “kilengés” után egész nap 4 és 7 között.

A második nap fő attrakciója a Jeli arborétum volt. Séta a virágzó rododendronok között. És még a tönk szélére is kerültem.
DSC_0325            DSC_0365

Kisebb-nagyobb emelkedők és viszont, és egy kis teljesítményfelmérés. 42,3 km/h sík terepen. Cukker, mint előző nap.

A harmadik nap. Sárvár – Sitke – Egyházashetye és vissza. Itt már volt néhány erősebb emelkedő, de nem okozott leküzdhetetlen akadályt.
DSC_0449

Az előző nap sebesség ma is megvolt. Sőt ezen a napon a reggeli utáni vércukor emelkedés is elmaradt. (pedig a reggeli mennyisége és minősége hasonló volt az előző két naphoz)

A szenzor  segítsége nélkül talán nehezebb lett volna…

Reklámok

Mesék a rendelőből 33. Paleo, Camino.

A héten megvilágosodásom támadt a szénhidrátszegény étrenddel kapcsolatban. Mert mindig felmerül a téma, mindegy, hogy paleo, vagy más néven fut. És van, akinél nagyon jól működik, akár 1-es, akár 2-es típus. És van, akinél nem működik, vagy nem tolerálható, mindegy, hogy 1-es vagy 2-es típus.

Azt már eddig is gondoltam, hogy függ a dolog a genetikától, az egyéni anyagcsere és hormonális különbségektől. De függhet attól is, hogy a szénhidrátszegénységet százalékban, vagy abszolút értékben mérjük. Mert mi van akkor, ha valaki 1-es típusú  cukorbeteg, és keményen sportol, és ezért megeszik 4000 kcal-t naponta, és csökkenteni akarja a szénhidrát bevitelét, hogy ne legyenek nagy kilengések. Ha ő a javasolt 45-60% szénhidrát helyett az össz energiabevitelnek mondjuk csak a 10%-át fedezi szénhidrátból, már az is 100 g. Az annyira nem kevés. Persze ennyire azért nem jó megszorítani, ez csak egy extrém példa. De 100 g szénhidrát már elég lehet ahhoz, hogy az alacsony szénhidrát tartalmú diétákkal járó stresszhormon emelkedés ne legyen elviselhetetlen.

Szóval ha valaki sportol, és a megfelelő energiabevitel mellett az 50%-os szénhidráttartalom egy-egy étkezésnél nagyobb vércukor emelkedéseket produkál, érdemes lehet megpróbálni a szénhidrátot arányaiban csökkenteni. Persze csak ésszel, szóval ha a szénhidrátbevitel drasztikusan változik, akkor sokat kell mérni, és végiggondoltan változtatni a bolusokon.

Ha valaki csökkenti az energiabevitelt, már arányaiban kisebb szénhidrátmegszorítás is napi 100 g alá viheti a bevitelt, amit nem mindenki tolerál jól. Szerintem ilyenkor a szénhidrát mennyisége helyett a minőségre kell helyezni a hangsúlyt, és minél kevesebb finomított szénhidrátot, cukrot, fehér lisztet, fehér rizst és krumplit egyen. Zöldség mehet bátran, de a krumpli nem zöldség. Még akkor sem, ha petrezselymes.

És amit már tudományosan is igazoltak: mindenkinek az az étrend való, ami nála működik, és hosszú távon is tudja tartani: http://dvd.sagepub.com/content/13/2/60.short

És egy különleges téma, a Camino. Magam is régóta szemezek vele, de nem pont az, amit elsőnek ajánlanék egy cukorbetegnek, különösen ha inzulinnal kezelt. De ha valaki mindenképpen menni akar, és nem lehet lebeszélni, akkor jó ha, felkészül rá, nemcsak lélekben. A spirituális élmény persze mindenképpen hasznos, és a lelki béke használ a vércukornak. De legyünk tisztában a veszélyekkel is!

Ha valaki bármilyen fizikailag megterhelő  kalandra készül, először is a saját teherbírásával legyen tisztában. A Camino hosszú időn át jelentős megterhelést jelent, bár a napi szakaszokat lehet személyre szabni. De csak annak való, aki egyébként is túrázik, vagy valamit sportol. Aki vágyik rá, de bizonytalan, kezdje a magyar Szent Jakab Úttal. A teljes táv is rövidebb, az otthonhoz is közelebb van az ember. Nyáron csoportos zarándoklat is van.

Mik lehetnek a veszélyek?

Ha valakinél fel nem derített szív- és érrendszeri szövődmények vannak, annál a nagyobb terhelést nem biztos, hogy bírni fogja a keringési rendszer. Ha valaki régóta cukorbeteg, különösen ha 2-es típusú, pláne ha elmúlt már 40 éves, minden nagyobb fizikai terhelést egy kivizsgálás előzzön meg, és csak az induljon el, akinek az orvosa zöld utat adott.

Ha valakinél lábszövődmények vannak (érszűkület és/vagy neuropátia), annak egy hosszas gyaloglás semmiképpen nem való. Akinél ilyen szövődmény nincsen, az is fokozottan ügyeljen a lábára! Nem szabad spórolni a jó minőségű, a lábat nem törő, jól tartó, a rázkódásokat csillapító talpú cipőn. Mint ahogy a zoknin sem, ami legyen jól szellőző, nem csúszkáló. Vannak speciális túrazoknik, amelyek sokszor a megfelelő helyeken párnázottak is. De egy jó futózokni is megfelelő lehet. És minden este kötelező: lábápolás és LÁBELLENŐRZÉS! Végig kell nézni a talpat, a lábujjakat, a nyomáspontokat. Ha bármilyen seb, sérülés alakul ki, akkor a gyaloglást abba kell hagyni!

Minden jelentősebb fizikai terhelés csökkentheti a vércukorszintet. Erre Camino (vagy bármilyen zarándoklat, gyalogtúra) alatt is számítani kell. A bázist mindenképpen csökkenteni kell, akár a felére is. És mérni kell, sokat, hogy lássuk mi történik. Aki megteheti, legalább a túra elején érdemes szenzort használni, nemcsak pumpa mellett. Mindenképpen legyen kéznél gyors szénhidrát (szőlőcukor, sportzselé, gyümölcslé), és figyeljünk az intő jelekre. Javasolt nem egyedül nekivágni, és érdemes angol nyelvű diabeteses vagyok kártyát, esetleg a cukorbetegségre figyelmet felhívó karláncot, medált viselni, de ha valakinek diabetes tetkója van, az is jó.

Cukorbetegséggel sok mindent lehet, és abszolút lehet teljes életet élni. De ha valamilyen nagyobb kalandra indul az ember, akkor arra készülni kell, jobban, mint diabetes nélkül. És tudni kell abbahagyni. Ha nem megyünk végig, mert a szervezetünk tiltakozik, az nem a gyengeség jele, hanem a józan észé.

Nem vagyok tökéletes

..de ki az? Ám ez most nem az önfényezés és/vagy az önsajnálat helye és ideje.
Természetesen jó az, ha a cukrunk állandóan pl. 4 és 7 között van. Mondjuk törekedni sem árt rá. De semmiképpen nem hagyhatjuk, hogy ez stresszeljen, rátelepedjen az életünkre.
Mert mi is van akkor, ha az a bizonyos érték kicsit magasabb a “normálisnál?” Hát semmi. És, ha nagyon? No akkor már van tennivaló. Könnyebb dolgunk van, ha tisztában vagyunk az okokkal. Nassoltunk, túl sokat ettünk valamiből stb. Ilyenkor a saját inzulinérzékenységünktől, és vércukrunk nagyságától függően korrigálunk némi plusz inzulinnal. És 1-2 pohár folyadékkal. Utána várunk. Mérünk. Várunk, mérünk.
Mi van akkor, ha nem tudjuk a magas vércukor érték konkrét okát? Hidegfront, melegfront, vagy csak hideg, meleg, valami betegség, rossz szomszéd…
Nos ilyenkor nehezebb a korrekció, bár a módszer hasonló kell, hogy legyen, mint az első esetben, csak SOKKAL körültekintőbben, óvatosabban.
“Nincs is szebb, mint egy rossz korrekciót követő hypo.”

Apropó mérés.
Ki hányszor, mikor mérjen? (KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!)
Meggyőződésem, hogy ez is mint minden, egyéni. Vagy inkább egyedi. Hogy megtudjuk, ránk ez miként igaz, mérni kell. Eleinte bizonyosan sokat.

Ide tartozik, hogy annak idején a 70-es, 80-as években még nem álltak rendelkezésre korrekt otthoni eszközök. Legfeljebb stix, rá egy csepp vér és a dobozon lévő színkód mutatott egy nagyságrendi értéket. De a ma használatos mérőkre még nem is gondoltunk. Így szocializálódtam az állapotommal.
Aztán, amikor meglett az első mérőm, hát nem terheltem túl a használattal.

Ma már persze más a helyzet.

Amúgy:

Fegyelem – Figyelem! (és/vagy)

Mesék a rendelőből 32.

A Diabetes Daily Facebook oldalán jelent meg az alábbi biztatás hétfőn:

“Don’t expect perfection with diabetes.

It’s impossible: our insulins are too slow, or measuring tools too inaccurate, and our body’s complex sugar-regulating system with 125 different variables is broken.

Even getting pretty close is a very impressive achievement!”

Azaz: ne számíts tökélyre a diabetesben. Az inzulinok túl lassúak, a mérők nem eléggé pontosak, és a test komplex, 125 változót kezelő vércukorszabályozó rendszere elromlott. Már egy jó közelítés is igen impresszív!

És ez a téma a tegnapi rendelésen is előkerült. Mert még ha az ember nagyon igyekszik is, vannak napok amikor nagyon nehéz jó értékeket elérni. És az elmúlt hónap zivatarjai, meg a havazásból a kánikulába átrohanó időjárás nem kedveztek a stabil értékeknek. Ami fontos: a diabetes is pont olyan, mint az élet. Amit lehet befolyásolni előre, azt befolyásoljuk, de tudni kell, hogy nem mindent lehet. Van, amire csak utólag tudunk reagálni. Próbáljuk megtanulni a szervezetünk működését, de nem minden kiszámítható. Törekedni kell a jó értékekre, de fontos, hogy felismerjük, mi az amit tudunk befolyásolni, és mi az, amit csak utólag tudunk korrigálni.

Az egyensúly fontos. Vannak, akik azt is kontrollálni próbálják, amit nem lehet, míg mások, és ez sajnos nem ritka, azt sem próbálják meg kontrollálni, amit lehetne. Nem könnyű a diabetessel együtt élni, és senkit nem vigasztal, hogy másnak más betegséggel esetleg még nehezebb. De ez az egy életünk van, ebből kell a legtöbbet kihozni. Az élet mindig dob valami feladatot, megoldandó problémát. Mindenkinek. Befolyásolni azt tudjuk, hogy mit kezdünk vele.

A megfelelő információkat nem mindig könnyű begyűjteni persze, a rendelési idő véges, a neten található információk megbízhatósága igen nagy szórást mutat, ráadásul nincsen mindenkire ráhúzható egységesen helyes módszer. Ami biztosan segít, ha figyeljük és megismerjük szervezetünket, és megtaláljuk azt, ami nálunk működik.

Mesék a rendelőből 31.

Múlt héten az Édes csevegés miatt elmaradt a rendelés megírása, pedig most is voltak érdekességek.

A tipizálás, már megint. Most nem az analóg felírás miatt merült fel, hanem mert nem minden eset olyan, hogy ránézek és megmondom. Ha valaki nem túlsúlyos, de már nem olyan fiatal, ha a családban van ugyan cukorbetegség, de nem olyan sok, vagy nem olyan közeli rokonok, akkor nem mindig könnyű megmondani milyen típusú cukorbetegségről is van szó.

Még akkor sincs semmi eldöntve, ha ketózissal indul a dolog. Pár éve dolgoztunk fel ilyen eseteket, akiknél a betegség nagyon magas vércukorértékkel és ketózissal (a vérben savanyú anyagcseretermékek felszaporodásával) indult a betegség, utóbb mégis 2-es típusúnak bizonyultak. És nem is csak arról van szó, hogy 1-es vagy 2-es, vannak egyéb cukorbetegség típusok is. A legtöbb ilyen “egyéb” típus azért igen ritka, de a hasnyálmirigy-betegségekhez társulóak azért annyira nem. És itt az 1-es típus tipikus tünetének tartott fogyás jelentkezhet azért, mert a hasnyálmirigy emésztő működése károsodik, vagy éppen hasnyálmirigy-rák áll a háttérben.

Szóval ha valaki felnőtt cukorbeteg létére nem úgy néz ki, mint egy tipikus 2-es típusú, akkor nem baj, ha megszólal a jelzőcsengő. Lehet nézni az inzulintermelő sejtek elleni antitesteket, ha ezek vannak, akkor 1-es típusra gondolunk. Akkor is, ha a saját inzulinszint alacsony. 2-es típusban az inzulinszint inkább magas. A teljesen normális inzulinszinttel persze kicsit meg vagyunk lőve… És nem elfelejteni, ilyenkor a hasnyálmirigyet is meg kell vizsgálni. Ez első körben egy hasi ultrahangot jelent. És nem elfelejteni, hogy a ritka diabetes típusok ritkák ugyan, de azért léteznek.

Na de mi legyen amíg ki nem derül? Logikusan azt mondanám, hogy ami mindegyik típusban hatékony, és nagy baj nem lehet belőle, az az inzulinkezelés. De azért ez sem ilyen egyértelmű. Egyrészt függ az aktuális vércukorértéktől. Ha valaki nagyon el van csúszva, és 20 felett van a cukra, akkor nem hezitálok, indul a szúrás. De ha az érték nem olyan magas, és az eredmény várhatóan 1 héten belül befuthat, akkor lehet csak diétával kezdeni, és megvárni az eredményt. És persze minden diagnosztikus folyamat úgy indul, hogy az orvos a fejében felállít egy valószínűséget. Ha nagyon magas a valószínűsége annak, hogy 1-es típusról van szó (vagy hasnyálmirigy eredetűről), akkor nem érdemes várni, kezdjük el a megfelelő kezelést minél hamarabb. Annál az 1%-nál, akinél mégsem az, még mindig vissza állhatunk tablettára. Ha a valószínűség közepes, akkor csak akkor rohanok az inzulinnal, ha tényleg muszáj. Viszont annál izgatottabban várom az eredményt…

…ha én ezt a klubban elmesélem

…és hát elmesélem! És ők is elmesélik. És ez a klub nem az a klub! Egyrészt, ha elmennék a helyi Cukorbeteg klubba, jó eséllyel én lennék a legfiatalabb. Itt pedig örömmel voltam korelnök. 
És nincs “ez a tuti”. De van “én így csinálom”, “te, hogy csinálod?”, satöbbi. 
Mert Niki kitalálta – elnevezte Édes Csevegésnek – és így legalább megismerkedtünk, ha már a klipből kimaradt. De már tervezzük a következőt! (mármint dalt!)

És tényleg édesek a csajok! – és ez most nem egy rossz szóvicc.
Jó volt hallani, kinek milyen problémája van, ki miként reagál a magas, vagy alacsony vércukorértékre és hasonlók. És hogy vannak még teendők az állami egészségügy területén. (bőven)

..folyt. köv. (Édes Csevegés 2, 3, 4……)

ui.: nekem az Omnipod nem jön be….

Találkoztunk

DiabGirl Édes csevegéseket szervez. Fiataloknak. És tegnap mi is ott voltunk. Mert fiatalok vagyunk. És láttuk, hogy ez jó.

Mert a felnőtt cukorbeteg klubok is jók, de. A Világnapon néztük a statisztikákat, a cukorbeteg klubokba döntően 65 év felettiek járnak, akiknek a döntő többsége 2-es típusú cukorbeteg. Teljesen más problémákkal, mint egy fiatal felnőtt, aki 1-es (vagy akár 2-es) típusú cukorbetegséggel él.

És az orvos kompetenciája is véges. Nagyon sok okos tanácsot tudok adni, de az olyan típusú kérdésekre, hogy hova tegye a pumpát az ember alvás közben, vagy intim helyzetekben, inkább olyan tud választ adni, aki ezt nap mint nap átéli. Százezer apró gyakorlati dolog van, amit nem szakértői előadásokból, hanem baráti beszélgetések során lehet legkönnyebben megtanulni. Ahol az is tud kérdezni, aki egy előadás végén nem szívesen áll fel nagy nyilvánosság előtt.

Én nagyon remélem, hogy sok ilyen csoport lesz, szerte az országban. Ahová, ha esetleg dokik eljutnak, akkor nem mint megmondóemberek, hanem partnerek vesznek részt a buliban. És sokat tanulnak. Tegnap például közelről láthattam Omnipodot, amire mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen.És nagyon izgalmas eleme a kezelési palettának, kár, hogy itthon (egyelőre?) nem hozzáférhető.

Szóval még sok ilyen találkozót kívánok mindenkinek!

Image