Mesék a rendelőből avagy aki megjárta a Caminot

Már korábban írtam a Caminoról a cukorbetegség vonatkozásában. És ma itt járt az ember, aki végigjárta. Mert ésszerű tervezéssel, a lehetséges veszélyeket végiggondolva és megelőzve sok minden lehetségessé válik. Azt továbbra is fenntartom, hogy egy ilyen megterhelés nem biztos, hogy a legjobb egy cukorbetegnek, és mindenképpen szükséges egy előzetes orvosi felmérés, a rejtett szövődmények felderítése, és csak akkor szabad útnak indulni, ha minden OK. Illetve érdemes lehet rövidebb túrákkal kezdeni. De lássuk a tapasztalatokat.

Ami bejött: a bázist a vártnak megfelelően, kb felére kellett csökkenteni, a bolusokat az aktuális értékekhez és szénhidráthoz igazítani, ugyanannyi szénhidráthoz kevesebb inzulinnal. A csökkentett inzulin és az egész napos egyenletes terhelés szép egyenletes, közel normális vércukorértékeket eredményezett, súlyos hipoglikémia nélkül.

És a láb. A lábproblémák a zarándokok közül azoknak is jelentős problémát okozhatnak, akik nem cukorbetegek. Így a diabetes voltaképpen egy jó előzetes figyelemfelhívó. Mert akinek amúgy semmi baja, annak nem biztos, hogy eszébe jut az a sok baj, ami érheti. Viszont akit lábszövődményekkel fenyegetnek folyton, az talán tudatosabb ilyen szempontból. Ami az alap, az a megfelelő lábbeli. Ezen nem szabad spórolni. Ami segíthet abban, hogy a láb egy karcolás nélkül megússza ott, ahol mások, nem is cukorbetegek vérhólyagokkal és elveszett körmökkel küzdenek:

  • Jó lábkrém, reggel és este. Legyen készen vett, vagy rendelői titkos recept alapján csináltatott cukorbeteg lábkrém, de a rendszeres használat megelőzi a berepedéseket, amikből aztán sebek alakulhatnak ki. A krémezés kiegészülhet a bőrkeményedések megfelelő ápolásával.
  • Pihenő. Sokan kora hajnalban indulva egyben sietik le a napi távot, hogy a legmelegebb időben már a szálláson legyenek. Láb szempontból szerencsésebb lehet egy déli szieszta, ami a napot két részre bontja, és a lábat megpihenteti, különösen, ha
  • zoknicserével egészül ki.
  • és így napközben is van lehetőség lábellenőrzésre.

Így ha sikerül a veszélyeket, a hipoglikémiát (és egyéb anyagcsere-kisiklást) és a lábsérülést kivédeni, akkor már semmi nem akadályozhatja meg az embert abban, hogy élvezze azt, amiért ott van, az elmélyülést, gondolkodást, más zarándokokkal való ismerkedést. A lelki egyensúlyt, ami a testi egészséget is elősegítheti.

 

About rmoeva

Dr. Palik Éva belgyógyász

KÉRDÉS, HOZZÁSZÓLÁS JÖHET!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s