European Diabetes Technology Course – az inzulinadagolásról

Az inzulint jelenleg fecskendővel, pennel vagy pumpával lehet adagolni, az alternatív útvonalak eddig nem jöttek be igazán.

A penes adagolásnál azt mondták, hogy a tű nem kell, hogy hosszabb legyen 8 mm-nél, de a legtöbb embernek elég a 6 mm-es. Eddig azt hallottam/gondoltam, hogy a nagyon kövér embereknél előnyös a hosszabb tű, de az utóbbi idők vizsgálatai azt igazolták, hogy a bőr maga nem vastagabb, és a bőr alatti kötőszövetbe így is úgy is bejut az inzulin.

Az inzulinokról: A bolus inzulinoknál az az előnyös, ha minél gyorsabban szívódnak fel. Így is hátrányban van a hasnyálmirigy inzulintermeléséhez képest, ami egyenesen a máj keringésébe jut, míg a bőr alá adott inzulinnak kerülnie kell. Az új gyors hatású analógok valamit javítanak a helyzeten, és folyik a kutatás még gyorsabb analógok irányában, de addig is egy cég azt a régebbi megfigyelést vette alapul, hogy a szauna (=meleg=fokozott bőrkeringés) gyorsítja az inzulinfelszívódást. Az nyilván nem megoldás, hogy minden étkezés után üljünk be egy szaunába, de mi lenne, ha az inzulinbeadás helyét melegítenénk? Lehet olyan kőkori módszerekkel is, mint a beadás helyének dörzsölése (akár a beadás előtt), de természetesen erre is van egy kütyü, most vezetik be Németországban. Ez az InsuPad. Ez egy kis ablakszerű cucc, amit felragasztasz, az inzulint az ablakba adod, majd rácsukod a fedelet, ami kb 1 órán keresztül melegít. Van hasonló szerkezet pumpához is, ez az InsuPatch. Az adatok szépek és meggyőzőek, kíváncsi vagyok a hosszú távú tapasztalatokra.

produkt2-big

Egyébként problémás étkezéseknél (túl magas étkezés utáni csúcs, dózisemelés esetén késői hipo) az is segíthet, ha az ember a szúrás után vár, 15-20 percet.

A bázisinzulintól pont az ellenkezőjét várjuk el. Legyen elhúzódó, lapos, csúcshatás nélküli. A jelenleg rendelkezésre álló bázisok már majdnem jók, de a Novo kijött egy újabb bázissal, ez a degludec. Európában már törzskönyvezték, hamarosan eljut hozzánk is.

A bázissal kapcsolatos problémákra persze van más megoldás is, ez az inzulinpumpa. A bázisrátával jól le lehet követni az egyéni inzulinérzékenység-változásokat, az aktuális történéseket. Az alap bázisbeállításnál érdemes étkezéseket kihagyni, és az adott időszak bázisszükségletét úgy felmérni (ez a megközelítés egyébként pen mellett is jól jöhet, ha nem egyértelmű, hogy a bázissal vagy a bolussal van a baj).

A pumpával a különböző formájú bolusokkal a különböző glikémiás indexű ételeket jól le lehet követni. Szó volt róla, hogy pizza esetén a bolus elhúzódó részét akár 4 órára (vagy még többre) is lehet állítani. A bolus varázsló az a software, ami az egyéni inzulinérzékenység és korrekciós faktor alapján tanácsot ad, hogy mennyi legyen a bolus. Még nem mesterséges hasnyálmirigy, de apró lépések.

Sok szó esett a sportolásról is, ami javítja az inzulinhatást. Amikor két lehetőségünk van, vagy több szénhidrátot viszünk be, vagy kevesebb inzulint adunk. Persze rövid, nem túl intenzív sporthoz nem biztos, hogy kell bármit is tenni, legfeljebb mérni. Intezív, hosszan tartó sport esetén viszont egy óra sporthoz akár 30-60 g plusz szénhidrát is kell. Vannak táblázatok, amelyek a különböző sportágakhoz javasolnak szénhidrát pótlást. Ezek csak iránymutatóak, mert az egyéni tulajdonságok ezt jelentősen befolyásolhatják, szóval mérni kell. Ha az inzulint változtatjuk, akkor rövid, az étkezési időponthoz közel eső sport esetén elég lehet a megelőző étkezési bolus csökkentése, de hosszabb sport esetén pumpa mellett a bázisütem csökkentése javasolt (10-50%, attól függ mit csinálunk). A sport után ne állítsuk vissza azonnal a pumpát, mert az izmok még nagy tempóban veszik fel a glukózt. Bizonyos esetekben a pumpát le kell venni, pl. küzdősportoknál, vizes sportoknál. Ilyenkor ha sokáig nem lesz rajtunk, a levétel előtt kicsi bolus (a kimaradó bázis 50%-a) javasolt. vannak, akik a sport alatti hipo kivédésére a sport elején egy rövid (10 mp) nagyon intenzív sprintet javasolnak, a kiváltott hormonhatás kis vércukoremelő hatása az edzés további részében segíthet stabilizálni a vércukrot.

Sport előtt, ha 15 feletti a vércukor, ez elégtelen inzulinhatást jelez. Ilyenkor ketontest ellenőrzést javasolnak, ez itthon nem annyira elterjedt, de vizeletből meg lehet nézni, a vizelet csík nem receptköteles. Ha van ketontest, akkor nem javasolt a sport, ha nincs, akkor is óvatosan, és mindenképpen vissza kell mérni. Diabetesről és testmozgásról sokat meglehet tudni az ExCarbs weboldalon.

A pumpakezelés nemcsak a sporthoz való idomulást könnyíti meg, hanem a betegségekhez is, a bázisütem rugalmas módosításával. Ilyenkor az inzulinérzékenység rendszerint romlik, viszont sokszor az étvágy is. A bázisinzulin szükséglet 30-100%-kal is nőhet, ezért fontos, hogy bármennyire is nem eszünk, ne hagyjuk abba az inzulint, sőt!

A gyakorlati oktatáson az InsuPatch mellett pumpákkal is játszottunk, azt a két típust kaptuk kézbe, amelyek itthon is hozzáférhetőek. A Medtronic pumpa nagy előnye (amellett, hogy rózsaszínben is van) az, hogy szenzorral összekapcsolva folyamatos vércukormérésre is alkalmas. Ehhez tartozik egy olyan funkció, hogy alacsony érték esetén, ha a felhasználüó nem lép közbe, 2 órára leállítja a pumpát, ami főleg éjszakai hipok esetén ad nagyobb biztonságok. A Roche Combo pumpája pedig vércukormérővel van összekapcsolva, és a mért érték egyenesen bekerül a bolus varázslóba.

Ez volt a három fő téma, a vércukormérés, a CGM és az inzulinadagolás, de volt még pár érdekes kiegészítő előadás, erről majd a negyedik posztban.

About rmoeva

Dr. Palik Éva belgyógyász

KÉRDÉS, HOZZÁSZÓLÁS JÖHET!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s