Mesék a rendelőből avagy aki megjárta a Caminot

Már korábban írtam a Caminoról a cukorbetegség vonatkozásában. És ma itt járt az ember, aki végigjárta. Mert ésszerű tervezéssel, a lehetséges veszélyeket végiggondolva és megelőzve sok minden lehetségessé válik. Azt továbbra is fenntartom, hogy egy ilyen megterhelés nem biztos, hogy a legjobb egy cukorbetegnek, és mindenképpen szükséges egy előzetes orvosi felmérés, a rejtett szövődmények felderítése, és csak akkor szabad útnak indulni, ha minden OK. Illetve érdemes lehet rövidebb túrákkal kezdeni. De lássuk a tapasztalatokat.

Ami bejött: a bázist a vártnak megfelelően, kb felére kellett csökkenteni, a bolusokat az aktuális értékekhez és szénhidráthoz igazítani, ugyanannyi szénhidráthoz kevesebb inzulinnal. A csökkentett inzulin és az egész napos egyenletes terhelés szép egyenletes, közel normális vércukorértékeket eredményezett, súlyos hipoglikémia nélkül.

És a láb. A lábproblémák a zarándokok közül azoknak is jelentős problémát okozhatnak, akik nem cukorbetegek. Így a diabetes voltaképpen egy jó előzetes figyelemfelhívó. Mert akinek amúgy semmi baja, annak nem biztos, hogy eszébe jut az a sok baj, ami érheti. Viszont akit lábszövődményekkel fenyegetnek folyton, az talán tudatosabb ilyen szempontból. Ami az alap, az a megfelelő lábbeli. Ezen nem szabad spórolni. Ami segíthet abban, hogy a láb egy karcolás nélkül megússza ott, ahol mások, nem is cukorbetegek vérhólyagokkal és elveszett körmökkel küzdenek:

  • Jó lábkrém, reggel és este. Legyen készen vett, vagy rendelői titkos recept alapján csináltatott cukorbeteg lábkrém, de a rendszeres használat megelőzi a berepedéseket, amikből aztán sebek alakulhatnak ki. A krémezés kiegészülhet a bőrkeményedések megfelelő ápolásával.
  • Pihenő. Sokan kora hajnalban indulva egyben sietik le a napi távot, hogy a legmelegebb időben már a szálláson legyenek. Láb szempontból szerencsésebb lehet egy déli szieszta, ami a napot két részre bontja, és a lábat megpihenteti, különösen, ha
  • zoknicserével egészül ki.
  • és így napközben is van lehetőség lábellenőrzésre.

Így ha sikerül a veszélyeket, a hipoglikémiát (és egyéb anyagcsere-kisiklást) és a lábsérülést kivédeni, akkor már semmi nem akadályozhatja meg az embert abban, hogy élvezze azt, amiért ott van, az elmélyülést, gondolkodást, más zarándokokkal való ismerkedést. A lelki egyensúlyt, ami a testi egészséget is elősegítheti.

 

Mesék a rendelőből – Kedves hozzátartozó!

Kedves hozzátartozó!

Én örülök, ha elkíséred a pácienst a rendelésre, mert ismerős arc vagy egy idegen környezetben, mert sokat segíthetsz és támogathatod. És hogy ez tényleg így legyen, pár apró buktató, amit kerülj el, ha lehet!

Először is, kérdezd meg, hogy zavarja-e ha bejössz vele a rendelőbe. Akár beszéljétek meg előre. Mert előfordulhatnak olyan problémák, amelyeket nem szívesen beszél meg előtted. Nem azért, mert titok, de vannak dolgok, amiket nem szívesen tárgyal meg az ember az orvosán kívül mással.

Aztán, ha beszélgetek a pácienssel, ne vedd át azonnal a szót.

Akkor sem, ha a páciens nehezen beszél, vagy rosszul emlékszik. mert számomra az is információ, ahogy a kérdéseimre válaszol. Majd kérek tőled segítséget, ha pontosítás kell, de a pácienssel kell először beszélnem.

Akkor se vedd át a szót, ha szerinted nem az a fontos, amit ő mond, és te másról akarnál először beszélni. Ez az ő rendelése, az ő problémái, az ő sorrendje. Aztán, ha úgy érzed kifelejtett valamit, akkor szívesen veszem, ha kiegészíted.

Amit viszont semmiképp ne tegyél: ne hozd kínos helyzetbe. Ne árulkodj, ne piríts rá, ne akarj velem összefogni ellene. Ne mondd el, hogy de múltkor is megevett három sütit, pedig nem is voltak diabetikusak. A diabetese az övé, nem a tied. Te és én segíthetünk neki, de nem kontrollálhatjuk helyette. Ha van kérdésed, lesz rá mód, hogy feltehessed, de semmiképp se kérdezz olyat, ami neki rosszul eshet. Esetleg előre meg is beszélhetitek, mire vagy kíváncsi.

Ha meg szeretném vizsgálni a pácienst, illik arra az időre kimenni, vagy legalábbis újra megkérdezni, hogy maradhatsz-e. Mert lehet, hogy te már láttad őt pucéran, de ez azért egy másik helyzet. Természetesen kivétel, ha mozgáskorlátozott, és kell a segítséged.

És még egy jó tanács fiatal férfiaknak: kedves dolog, ha elkíséred a barátnőd a vizsgálatra, de a vizsgálóban ne kezdd el puszilgatni amikor levetkőzött a vizsgálathoz. Hidd el, nem fog neki igazán jól esni, nem lesz őszinte a mosolya és én is kínosan fogom magam érezni.

Mesék a rendelőből 39

Kivételesen működött a légkondi a rendelőben. Mert általában nem szokta bírni a hálózat a számítógépet és a légkondit egyszerre. Szerencsére a szabadságok miatt nem volt mindenhol rendelés, így hűsben tudtam dolgozni. Ami igen szerencsés, mert a hőséget én is rosszul tolerálom. Mindenki ingerült, feszült, hiszen a magas hőmérséklet stressz a szervezetnek. Egy hűvös szoba viszont a nyugalom szigete

A heti gondolkodnivaló az, hogyan lehet elérni, hogy az is magáénak érezze a diabetes problémát, aki eddig nem. Mert amekkora öröm együtt dolgozni valakivel, és együtt örülni az eredményeknek, annyira rossz azt látni, amikor semmi nem változik. Az különösen gáz, amikor a naplóban csupa szép érték van, csak nem azok, amiket a mérő memóriája tartalmaz. Vagy a napló meg a mérő otthon maradt de azt hallom, hogy csupa jó érték van, aztán a HbA1c 10%. Mert ilyenkor kit csap be a páciens? Engem? Aztán annak mi az értelme? A gondozás során akkor tudok segíteni, ha látom a valós helyzetet. Annak semmi értelme, ha én azt hiszem, hogy jók az értékek, a szövődmények meg jönnek rendületlenül. Arról nem is beszélve, hogy a HbA1c elárulja a valódi helyzetet. Viszont ha csak a HbA1c-re támaszkodhatom, mert valós mért értékek nincsenek, akkor nem tudok rájönni, hogy hol a hiba. A bázis kevés vagy a bólus, vagy a korrekciók nem megfelelőek, ez csak a mérésekből látszik. Tulajdonképpen ha nincsenek mérések, gondozásról sem beszélgethetünk, ami ilyenkor folyik az maximum tippmix. Meg receptíró szolgáltatás.

Mesék a rendelőből 38

Avagy mit ehetek

Azt szoktam mondani, hogy cukorbetegként úgy kell étkezni, ahogy mindenki másnak kellene. De bizonyos embereknél vannak bizonyos ételek, amik nagyon el tudják vinni a vércukrot, különösen inzulinnal kezelt, és alapvetően inzulinhiányos (1-es típusú illetve hasnyálmirigy-betegség eredetű) cukorbetegség esetén.

A pizza népszerűsége hiába töretlen, azért egy alattomos dolog. Egyrészt fajlagosan magas a szénhidráttartalma, azaz egy jó étvágyú embernél 100 g is simán lecsúszik. Másrészt a rengeteg sajt meg a szósz a felszívódást igen nagyon elnyújthatja, azaz előfordulhat, hogy a pizza után 1.5 órával mérve úgy tűnik, hogy sikerült eltalálni az inzulinadagot, aztán 1-2 órával később jön a meglepetés, hogy mégse. A megoldás? Pizzát módjával, minimális sajttal. Ha az ember házilag csinálja (nem egy nagy meló) akkor egyrészt pontosan tudja mennyi (és milyen) a liszt, mi van a krémben, és sajt helyett más feltétekre helyezni a hangsúlyt.

A közétkeztetésben található főzelékek is becsapósak lehetnek. Azt hinné az ember, hogy ha zöldség akkor egészséges. De ha nem tudjuk mennyi (és milyen) rántással készült, tettek-e bele pl. cukrot, akkor érhetnek kellemetlen meglepetések.

Ami mindenképpen gond lehet, az a be nem számított (“nassolt”) szénhidrát. Ilyenkor nyáron a gyümölcs veszélyes lehet, az ember eredetileg csak 1-2 szem meggyet/barackot/stb akar enni, az ízéért, aztán hopp eltűnik fél kg.

Kis odafigyeléssel fel lehet deríteni, kinél hol a csapda, hol csúszhat el a dolog, és a megfelelő alternatívákat is meg lehet találni…

Mesék a rendelőből 37

Avagy nyár és D-vitamin.

Mert azt mindenki tudja, hogy a D-vitamin napfény (meghatározott hullámhosszúságú UV sugárzás) hatására keletkezik a bőrünkben. Ezért azt gondolná az ember, hogy nyáron ezzel nem lehet gond.

Viszont.

Hiába van nyár, ha egy irodában dolgozunk egész nap.

Hiába vagyunk a szabadban, ha ruházat és/vagy magas fényvédő faktorú napvédő miatt az UV sugárzás nem jut el a bőrünkig. És nem is minden esetben javasolt, mert a túlzott napozás szövődményei a leégéstől a bőrrákig terjedhetnek.

És ezen kívül vannak emberek, akiknél a D-vitamin anyagcseréje az átlagtól eltérő, és hiába dolgoznak a szabadban és éri őket nap, mégsem megfelelő a D-vitaminszintjük. És a D-vitamin számos egyéb mellett az inzulinérzékenységet is befolyásolhatja. Nem megfelelő D-vitamin ellátottság mellett inzulinrezisztencia, illetve idővel 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki. Sőt, az utóbbi időben arra utaló adatok láttak napvilágot, hogy az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásában is szerepet játszhat.

Szóval nehezen befolyásolható inzulinrezisztencia esetén érdemes lehet megméretni. Van, akinél még elegendő szabadban töltött idő esetén is a szokásosnál nagyobb mennyiségek kellenek ahhoz, hogy a megfelelő szintet elérjük. Viszont mivel zsírban oldódó vitaminról van szó, azaz a felesleg nem ürül ki olyan könnyen, pótlás esetén meg kell mérni, mit csináltunk. Napi 2000 E-gel túladagolni nem nagyon lehet persze, illetve a D-vitaminnal a vesében és a májban még aktiválódnia kell.

Mesék a rendelőből 36.

Ezen a héten ismét kiderült, mennyire fontos a páciensoktatás, az elkötelezett, tudatos, jól képzett beteg részvétele a saját kezelésében. És persze van, aki nem akar elkötelezetté, tudatossá, jól képzetté válni, hanem azt szeretné, hogy az egész probléma menjen el, vagy legalábbis ne az ő gondja legyen (elvégre mire vannak az orvosok). De nagyon sokan vannak, akik azért nem ilyenek, mert nem tudják, hogy lehetnének ilyenek, és nem tudják hogyan lehetnének. Őket meg kell tanítani, mert ahogy már e-patient Dave is megmondta, senkit nincs jogunk butának / nem együttműködőnek nevezni, ha nem mutattuk meg neki, hogyan lehetne másmilyen.

Ez persze nehéz dió, hiszen mindenki másmilyen, és másképp lehet rá hatni (lásd előző posztom). Volt, akinél csak a részletes magyarázat hiányzott. És jó, látni, hogy amikor világossá válik a kezelés egyes elemei, a vércukorszint és a közérzet közötti összefüggés, akkor minden elkezd javulni. Persze varázspálcám nekem sincs, ilyenkor is hosszú az út. de legalább látszik az irány

És az is különleges öröm, amikor valakivel évek óta küzdök, és nem látom hogy jutnánk előre, mindig csak a mit miért nem, aztán egyszer csak mondok valamit, amiről kiderül, hogy pont az az egy mondat hiányzott. Kár, hogy varázsmondat sincsen, ami mindenkinél egyaránt működik, de ha rátalálok, az nagyon jó. Sokszor abban a pillanatban ki sem derül, csak a következő kontrollon, hogy valami változott. Valami, amitől valaki elkezd magára figyelni. Elkezd mérni (bár naplót még nem vezet). Elkezdi csökkenteni a cigarettát (bár még mindig van napi 10 szál). Valami elkezdődött.

A sikertörténetekben, az apró változásokban a páciens és a kezelő team mellett sokat tud még segíteni egy lelkes háziorvos. Mert ő gyakrabban látja a pácienst, és egy jó mondat a részéről segíthet fenntartani a motivációt két szakorvosi vizit között. (A rendszeres HbA1c ellenőrzésről nem is beszélve).

Mesék a rendelőből 35.

A rendelőben van légkondi. Mármint ott van a falon. Csak bekapcsolni nem lehet, mert nem bírja a hálózat, és vagy légkondi, vagy a számítógép. Ha ablakot nyitok, bejön a kánikula. Ha nem nyitok, akkor áll a levegő. Ahhoz, hogy mozogjon, az ajtót is ki kellene nyitni. Akkor viszont nehéz bizalmas beszélgetést folytatni. És ebédelni sem volt időm.

És nem voltak kevesen. Ketten fel is adták a várakozást. Ilyenkor nagyon rosszul érzem magam. Jó lenne, ha módomban állna pontos időpontokat adni, és azokat be is tartani. Sajnos jelenleg nem tudok minden héten rendelni, így nehéz beosztani. Régebben próbálkoztam pontos időpontok kiadásával. Ez sem volt mindig zökkenőmentes. Problémát jelentett sokszor, hogy ha valaki nem tudott eljönni, nem mindig mondta le. És mit tegyek, ha valaki előbb jön, akinek meg időpontja van nincsen ott? Jó lenne egy olyan, jó on-line előjegyzési rendszer, ahol könnyű időpontot foglalni, és ahonnan a páciens egyszerűen ki tudja magát húzni, ha mégsem ér rá. Mert a hosszú várakozáson ugyan némiképp enyhít, hogy az oktató nővér és adott esetben a dietetikus foglalkoztatja a várakozókat, de a helyzet messze nem ideális.

Mert amikor nagyon feltorlódik a rendelés, idő sem jut elég. Most olvastam egy nagyon izgalmas könyvet a páciensi elkötelezettségről (e-patient Dave: Let Patients Help). Amerikai, és mint olyan nem minden része alkalmazható az itthoni viszonyokra, de nagyon tanulságos. És aki alapból elkötelezett, azzal könnyű, de sok embernek meg kellene mutatni, hogy tudhat többet is a betegségéről, hogy részese lehet a kezelési döntéseknek. Meg kellene kérdezni mindenkitől, ő mit gondol a diabeteséről, mi jelenti neki a problémát, a lehetséges kezelési módok közül ő melyiket választaná. De amikor még 10 karton van az asztalomon (15 percekkel számolva az utolsó két és fél órát vár), akkor nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy haladjunk, haladjunk, majd én megmondom hogy legyen. Általában észreveszem magam azért (remélem). (Azt már csak zárójelben mondom, hogy 15 perc elég kevés egy elmélyült beszélgetésre).

Ketten voltak nálam először, ilyenkor nem lehet időt spórolni. Szerencsére mindkettejüknek volt elképzelésük a betegségükről, és a saját prioritásaikról is. Ez segít abban, hogy mire fókuszáljunk a rendelkezésre álló idő alatt. Voltak páran, akikkel korábban sokat dolgoztunk együtt, nekik lényegében csak gratulálni kellett az elért eredményekhez, ez mindig nagyon jó érzés. És ellensúlyozza a rengeteg papírmunkát.

Mesék a rendelőből 34.

Éreztem, hogy ezen a héten nem lesz egyszerű a rendelés. Két hét, két rendelés maradt ki sajnos, egyéb elfoglaltságaim miatt, ráadásul jön a nyár. Arra számítottam, hogy teli lesz a váró, és minden ügyességemre szükség lesz. Amire nem számítottam az az, hogy a rendelés közepén még egy francia rendőrrel is kell beszélnem telefonon, aki nem beszél angolul, én meg nem beszélek franciául. Mert család ellen nincs orvosság. A párizsi vészhelyzet megnyugtató megoldása nem segítette elő a a rendelés zökkenőmentes előrehaladását. Szerencsére nagyon rendes és türelmes páciensek voltak, illetve aki nagyon sietett, vagy időpontra ment máshová az szólt, és így volt akit az aznapi ügyeletbe, vagy a jövő heti rendelésre tudtam átcsoportosítani.

Már volt erről szó, hogy a várakozás utálatos dolog, és csak kicsit lesz jobb attól, ha közben a diabetes edukátor, esetleg a dietetikus foglalkozik az emberrel. Sajnos a pontos időpontra hívás nem igazán működik, mert egy emberre olyan kevés idő jut, ami nem mindig elég. Váratlan események mindig vannak, volt már, hogy valaki ketoacidózisban érkezett a rendelésre, ezért nem lehet kiszámítani igazán. Szóval ha valaki valami miatt siet, az szóljon. Rendes betegtársak előre szokták engedni, akinek fontos.

A heti tanulság, nem először: érdemes számon tartani, hogy kinek mikor jár le a szakorvosi javaslat, nem érdemes az utolsó ampulla végét is megvárni. Mert aztán közbejön valami, mondjuk egy fekvőgipsz, és ott áll (illetve ez esetben fekszik) az ember inzulin nélkül. Egy jó naptár sokat segít. Én pl. a Google Naptárat használom, ott emlékeztetőket is be lehet állítani.

Még egy fontos dolog: a szakrendelésen a napló mellett legyen ott minden eszköz. Mert ha valami nem stimmel, azokat is át kellene nézni, hogy jól működnek-e. Jó-e az inzulin beadási  vagy a vércukor mérési technika. Mert pl. ha valakinek a HbA1c-je 10%, és otthon mindig 5-6 mmol/l környékén mér, akkor ott valami biztosan nincsen rendben.

Mesék a rendelőből 33. Paleo, Camino.

A héten megvilágosodásom támadt a szénhidrátszegény étrenddel kapcsolatban. Mert mindig felmerül a téma, mindegy, hogy paleo, vagy más néven fut. És van, akinél nagyon jól működik, akár 1-es, akár 2-es típus. És van, akinél nem működik, vagy nem tolerálható, mindegy, hogy 1-es vagy 2-es típus.

Azt már eddig is gondoltam, hogy függ a dolog a genetikától, az egyéni anyagcsere és hormonális különbségektől. De függhet attól is, hogy a szénhidrátszegénységet százalékban, vagy abszolút értékben mérjük. Mert mi van akkor, ha valaki 1-es típusú  cukorbeteg, és keményen sportol, és ezért megeszik 4000 kcal-t naponta, és csökkenteni akarja a szénhidrát bevitelét, hogy ne legyenek nagy kilengések. Ha ő a javasolt 45-60% szénhidrát helyett az össz energiabevitelnek mondjuk csak a 10%-át fedezi szénhidrátból, már az is 100 g. Az annyira nem kevés. Persze ennyire azért nem jó megszorítani, ez csak egy extrém példa. De 100 g szénhidrát már elég lehet ahhoz, hogy az alacsony szénhidrát tartalmú diétákkal járó stresszhormon emelkedés ne legyen elviselhetetlen.

Szóval ha valaki sportol, és a megfelelő energiabevitel mellett az 50%-os szénhidráttartalom egy-egy étkezésnél nagyobb vércukor emelkedéseket produkál, érdemes lehet megpróbálni a szénhidrátot arányaiban csökkenteni. Persze csak ésszel, szóval ha a szénhidrátbevitel drasztikusan változik, akkor sokat kell mérni, és végiggondoltan változtatni a bolusokon.

Ha valaki csökkenti az energiabevitelt, már arányaiban kisebb szénhidrátmegszorítás is napi 100 g alá viheti a bevitelt, amit nem mindenki tolerál jól. Szerintem ilyenkor a szénhidrát mennyisége helyett a minőségre kell helyezni a hangsúlyt, és minél kevesebb finomított szénhidrátot, cukrot, fehér lisztet, fehér rizst és krumplit egyen. Zöldség mehet bátran, de a krumpli nem zöldség. Még akkor sem, ha petrezselymes.

És amit már tudományosan is igazoltak: mindenkinek az az étrend való, ami nála működik, és hosszú távon is tudja tartani: http://dvd.sagepub.com/content/13/2/60.short

És egy különleges téma, a Camino. Magam is régóta szemezek vele, de nem pont az, amit elsőnek ajánlanék egy cukorbetegnek, különösen ha inzulinnal kezelt. De ha valaki mindenképpen menni akar, és nem lehet lebeszélni, akkor jó ha, felkészül rá, nemcsak lélekben. A spirituális élmény persze mindenképpen hasznos, és a lelki béke használ a vércukornak. De legyünk tisztában a veszélyekkel is!

Ha valaki bármilyen fizikailag megterhelő  kalandra készül, először is a saját teherbírásával legyen tisztában. A Camino hosszú időn át jelentős megterhelést jelent, bár a napi szakaszokat lehet személyre szabni. De csak annak való, aki egyébként is túrázik, vagy valamit sportol. Aki vágyik rá, de bizonytalan, kezdje a magyar Szent Jakab Úttal. A teljes táv is rövidebb, az otthonhoz is közelebb van az ember. Nyáron csoportos zarándoklat is van.

Mik lehetnek a veszélyek?

Ha valakinél fel nem derített szív- és érrendszeri szövődmények vannak, annál a nagyobb terhelést nem biztos, hogy bírni fogja a keringési rendszer. Ha valaki régóta cukorbeteg, különösen ha 2-es típusú, pláne ha elmúlt már 40 éves, minden nagyobb fizikai terhelést egy kivizsgálás előzzön meg, és csak az induljon el, akinek az orvosa zöld utat adott.

Ha valakinél lábszövődmények vannak (érszűkület és/vagy neuropátia), annak egy hosszas gyaloglás semmiképpen nem való. Akinél ilyen szövődmény nincsen, az is fokozottan ügyeljen a lábára! Nem szabad spórolni a jó minőségű, a lábat nem törő, jól tartó, a rázkódásokat csillapító talpú cipőn. Mint ahogy a zoknin sem, ami legyen jól szellőző, nem csúszkáló. Vannak speciális túrazoknik, amelyek sokszor a megfelelő helyeken párnázottak is. De egy jó futózokni is megfelelő lehet. És minden este kötelező: lábápolás és LÁBELLENŐRZÉS! Végig kell nézni a talpat, a lábujjakat, a nyomáspontokat. Ha bármilyen seb, sérülés alakul ki, akkor a gyaloglást abba kell hagyni!

Minden jelentősebb fizikai terhelés csökkentheti a vércukorszintet. Erre Camino (vagy bármilyen zarándoklat, gyalogtúra) alatt is számítani kell. A bázist mindenképpen csökkenteni kell, akár a felére is. És mérni kell, sokat, hogy lássuk mi történik. Aki megteheti, legalább a túra elején érdemes szenzort használni, nemcsak pumpa mellett. Mindenképpen legyen kéznél gyors szénhidrát (szőlőcukor, sportzselé, gyümölcslé), és figyeljünk az intő jelekre. Javasolt nem egyedül nekivágni, és érdemes angol nyelvű diabeteses vagyok kártyát, esetleg a cukorbetegségre figyelmet felhívó karláncot, medált viselni, de ha valakinek diabetes tetkója van, az is jó.

Cukorbetegséggel sok mindent lehet, és abszolút lehet teljes életet élni. De ha valamilyen nagyobb kalandra indul az ember, akkor arra készülni kell, jobban, mint diabetes nélkül. És tudni kell abbahagyni. Ha nem megyünk végig, mert a szervezetünk tiltakozik, az nem a gyengeség jele, hanem a józan észé.

Mesék a rendelőből 32.

A Diabetes Daily Facebook oldalán jelent meg az alábbi biztatás hétfőn:

“Don’t expect perfection with diabetes.

It’s impossible: our insulins are too slow, or measuring tools too inaccurate, and our body’s complex sugar-regulating system with 125 different variables is broken.

Even getting pretty close is a very impressive achievement!”

Azaz: ne számíts tökélyre a diabetesben. Az inzulinok túl lassúak, a mérők nem eléggé pontosak, és a test komplex, 125 változót kezelő vércukorszabályozó rendszere elromlott. Már egy jó közelítés is igen impresszív!

És ez a téma a tegnapi rendelésen is előkerült. Mert még ha az ember nagyon igyekszik is, vannak napok amikor nagyon nehéz jó értékeket elérni. És az elmúlt hónap zivatarjai, meg a havazásból a kánikulába átrohanó időjárás nem kedveztek a stabil értékeknek. Ami fontos: a diabetes is pont olyan, mint az élet. Amit lehet befolyásolni előre, azt befolyásoljuk, de tudni kell, hogy nem mindent lehet. Van, amire csak utólag tudunk reagálni. Próbáljuk megtanulni a szervezetünk működését, de nem minden kiszámítható. Törekedni kell a jó értékekre, de fontos, hogy felismerjük, mi az amit tudunk befolyásolni, és mi az, amit csak utólag tudunk korrigálni.

Az egyensúly fontos. Vannak, akik azt is kontrollálni próbálják, amit nem lehet, míg mások, és ez sajnos nem ritka, azt sem próbálják meg kontrollálni, amit lehetne. Nem könnyű a diabetessel együtt élni, és senkit nem vigasztal, hogy másnak más betegséggel esetleg még nehezebb. De ez az egy életünk van, ebből kell a legtöbbet kihozni. Az élet mindig dob valami feladatot, megoldandó problémát. Mindenkinek. Befolyásolni azt tudjuk, hogy mit kezdünk vele.

A megfelelő információkat nem mindig könnyű begyűjteni persze, a rendelési idő véges, a neten található információk megbízhatósága igen nagy szórást mutat, ráadásul nincsen mindenkire ráhúzható egységesen helyes módszer. Ami biztosan segít, ha figyeljük és megismerjük szervezetünket, és megtaláljuk azt, ami nálunk működik.