Kiégtem?

Hát mi vagyok én? Villanykörte? Eddig meg voltam győződve, hogy simán csak link voltam. esetleg nemtörődöm.

Kezdetben számoltam, mértem az étkeket. És eljártam időnként laborba. Akkoriban nem volt még otthoni vércukormérő. És próbáltam alkalmazkodni a lehetőségekhez. És működtem.

Persze azért lehetőségek voltak a házi ellenőrzéshez. Lehetett stixre pisilni, vagy egy másikfajtára csepegtetni a megszúrt ujjból némi vért és a dobozon lévő színskála segítségével sacc per kábé megállapítani a vércukorszintet. De akkoriban, ha jól emlékszem, a kórházban beállított terápia szent és sérthetetlen volt. Esetleg a rendelőben minimális módosítások előfordultak. olvasásának folytatása

Burnout

Kiégés. Segítő hivatásokkal kapcsolatban lehet erről a jelenségről olvasni. De mi a helyzet, ha valakinek az a feladata, az élete, hogy saját magát életben tartsa, a hét hét napján, 24 órában? Ha úgy kell gondolkodnia folyton, mint egy hasnyálmirigynek?

A Diabetes Daily-n indult egy cikksorozat ezzel kapcsolatban. Hogy nem vagyunk tökéletesek. Ha minden étkezés előtt végig kell gondolni, hogy mennyi szénhidrát van benne, és egy gyors kalkulációt végezni, hogy mennyi most a vércukor, mennyit volt a mozgás, és mennyi aktív inzulin kering esetleg még az előző étkezésnél beadottból, és éppen ebben a napszakban hogy áll az inzulinérzékenység (a frontokról nem is beszélve), akkor természetes, hogy az ember néha elfárad. Akkor is, ha a pumpásoknál a bólusvarázsló besegít. És akkor is, ha 2-es típusban “csak” arra kell figyelni, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagot vigyünk be, és meglegyen az a fránya 30 perc mozgás.

A burn-out (szinte) mindenkivel előfordul. És elszívja az energiát. Nem marad arra, hogy karban tartsuk magunkat. Ami fontos: fel kell ismerni, és tenni ellene. Mert mégiscsak az életünkről van szó. olvasásának folytatása