Mesék a rendelőből avagy aki megjárta a Caminot

Már korábban írtam a Caminoról a cukorbetegség vonatkozásában. És ma itt járt az ember, aki végigjárta. Mert ésszerű tervezéssel, a lehetséges veszélyeket végiggondolva és megelőzve sok minden lehetségessé válik. Azt továbbra is fenntartom, hogy egy ilyen megterhelés nem biztos, hogy a legjobb egy cukorbetegnek, és mindenképpen szükséges egy előzetes orvosi felmérés, a rejtett szövődmények felderítése, és csak akkor szabad útnak indulni, ha minden OK. Illetve érdemes lehet rövidebb túrákkal kezdeni. De lássuk a tapasztalatokat.

Ami bejött: a bázist a vártnak megfelelően, kb felére kellett csökkenteni, a bolusokat az aktuális értékekhez és szénhidráthoz igazítani, ugyanannyi szénhidráthoz kevesebb inzulinnal. A csökkentett inzulin és az egész napos egyenletes terhelés szép egyenletes, közel normális vércukorértékeket eredményezett, súlyos hipoglikémia nélkül.

És a láb. A lábproblémák a zarándokok közül azoknak is jelentős problémát okozhatnak, akik nem cukorbetegek. Így a diabetes voltaképpen egy jó előzetes figyelemfelhívó. Mert akinek amúgy semmi baja, annak nem biztos, hogy eszébe jut az a sok baj, ami érheti. Viszont akit lábszövődményekkel fenyegetnek folyton, az talán tudatosabb ilyen szempontból. Ami az alap, az a megfelelő lábbeli. Ezen nem szabad spórolni. Ami segíthet abban, hogy a láb egy karcolás nélkül megússza ott, ahol mások, nem is cukorbetegek vérhólyagokkal és elveszett körmökkel küzdenek:

  • Jó lábkrém, reggel és este. Legyen készen vett, vagy rendelői titkos recept alapján csináltatott cukorbeteg lábkrém, de a rendszeres használat megelőzi a berepedéseket, amikből aztán sebek alakulhatnak ki. A krémezés kiegészülhet a bőrkeményedések megfelelő ápolásával.
  • Pihenő. Sokan kora hajnalban indulva egyben sietik le a napi távot, hogy a legmelegebb időben már a szálláson legyenek. Láb szempontból szerencsésebb lehet egy déli szieszta, ami a napot két részre bontja, és a lábat megpihenteti, különösen, ha
  • zoknicserével egészül ki.
  • és így napközben is van lehetőség lábellenőrzésre.

Így ha sikerül a veszélyeket, a hipoglikémiát (és egyéb anyagcsere-kisiklást) és a lábsérülést kivédeni, akkor már semmi nem akadályozhatja meg az embert abban, hogy élvezze azt, amiért ott van, az elmélyülést, gondolkodást, más zarándokokkal való ismerkedést. A lelki egyensúlyt, ami a testi egészséget is elősegítheti.

 

Mesék a rendelőből 33. Paleo, Camino.

A héten megvilágosodásom támadt a szénhidrátszegény étrenddel kapcsolatban. Mert mindig felmerül a téma, mindegy, hogy paleo, vagy más néven fut. És van, akinél nagyon jól működik, akár 1-es, akár 2-es típus. És van, akinél nem működik, vagy nem tolerálható, mindegy, hogy 1-es vagy 2-es típus.

Azt már eddig is gondoltam, hogy függ a dolog a genetikától, az egyéni anyagcsere és hormonális különbségektől. De függhet attól is, hogy a szénhidrátszegénységet százalékban, vagy abszolút értékben mérjük. Mert mi van akkor, ha valaki 1-es típusú  cukorbeteg, és keményen sportol, és ezért megeszik 4000 kcal-t naponta, és csökkenteni akarja a szénhidrát bevitelét, hogy ne legyenek nagy kilengések. Ha ő a javasolt 45-60% szénhidrát helyett az össz energiabevitelnek mondjuk csak a 10%-át fedezi szénhidrátból, már az is 100 g. Az annyira nem kevés. Persze ennyire azért nem jó megszorítani, ez csak egy extrém példa. De 100 g szénhidrát már elég lehet ahhoz, hogy az alacsony szénhidrát tartalmú diétákkal járó stresszhormon emelkedés ne legyen elviselhetetlen.

Szóval ha valaki sportol, és a megfelelő energiabevitel mellett az 50%-os szénhidráttartalom egy-egy étkezésnél nagyobb vércukor emelkedéseket produkál, érdemes lehet megpróbálni a szénhidrátot arányaiban csökkenteni. Persze csak ésszel, szóval ha a szénhidrátbevitel drasztikusan változik, akkor sokat kell mérni, és végiggondoltan változtatni a bolusokon.

Ha valaki csökkenti az energiabevitelt, már arányaiban kisebb szénhidrátmegszorítás is napi 100 g alá viheti a bevitelt, amit nem mindenki tolerál jól. Szerintem ilyenkor a szénhidrát mennyisége helyett a minőségre kell helyezni a hangsúlyt, és minél kevesebb finomított szénhidrátot, cukrot, fehér lisztet, fehér rizst és krumplit egyen. Zöldség mehet bátran, de a krumpli nem zöldség. Még akkor sem, ha petrezselymes.

És amit már tudományosan is igazoltak: mindenkinek az az étrend való, ami nála működik, és hosszú távon is tudja tartani: http://dvd.sagepub.com/content/13/2/60.short

És egy különleges téma, a Camino. Magam is régóta szemezek vele, de nem pont az, amit elsőnek ajánlanék egy cukorbetegnek, különösen ha inzulinnal kezelt. De ha valaki mindenképpen menni akar, és nem lehet lebeszélni, akkor jó ha, felkészül rá, nemcsak lélekben. A spirituális élmény persze mindenképpen hasznos, és a lelki béke használ a vércukornak. De legyünk tisztában a veszélyekkel is!

Ha valaki bármilyen fizikailag megterhelő  kalandra készül, először is a saját teherbírásával legyen tisztában. A Camino hosszú időn át jelentős megterhelést jelent, bár a napi szakaszokat lehet személyre szabni. De csak annak való, aki egyébként is túrázik, vagy valamit sportol. Aki vágyik rá, de bizonytalan, kezdje a magyar Szent Jakab Úttal. A teljes táv is rövidebb, az otthonhoz is közelebb van az ember. Nyáron csoportos zarándoklat is van.

Mik lehetnek a veszélyek?

Ha valakinél fel nem derített szív- és érrendszeri szövődmények vannak, annál a nagyobb terhelést nem biztos, hogy bírni fogja a keringési rendszer. Ha valaki régóta cukorbeteg, különösen ha 2-es típusú, pláne ha elmúlt már 40 éves, minden nagyobb fizikai terhelést egy kivizsgálás előzzön meg, és csak az induljon el, akinek az orvosa zöld utat adott.

Ha valakinél lábszövődmények vannak (érszűkület és/vagy neuropátia), annak egy hosszas gyaloglás semmiképpen nem való. Akinél ilyen szövődmény nincsen, az is fokozottan ügyeljen a lábára! Nem szabad spórolni a jó minőségű, a lábat nem törő, jól tartó, a rázkódásokat csillapító talpú cipőn. Mint ahogy a zoknin sem, ami legyen jól szellőző, nem csúszkáló. Vannak speciális túrazoknik, amelyek sokszor a megfelelő helyeken párnázottak is. De egy jó futózokni is megfelelő lehet. És minden este kötelező: lábápolás és LÁBELLENŐRZÉS! Végig kell nézni a talpat, a lábujjakat, a nyomáspontokat. Ha bármilyen seb, sérülés alakul ki, akkor a gyaloglást abba kell hagyni!

Minden jelentősebb fizikai terhelés csökkentheti a vércukorszintet. Erre Camino (vagy bármilyen zarándoklat, gyalogtúra) alatt is számítani kell. A bázist mindenképpen csökkenteni kell, akár a felére is. És mérni kell, sokat, hogy lássuk mi történik. Aki megteheti, legalább a túra elején érdemes szenzort használni, nemcsak pumpa mellett. Mindenképpen legyen kéznél gyors szénhidrát (szőlőcukor, sportzselé, gyümölcslé), és figyeljünk az intő jelekre. Javasolt nem egyedül nekivágni, és érdemes angol nyelvű diabeteses vagyok kártyát, esetleg a cukorbetegségre figyelmet felhívó karláncot, medált viselni, de ha valakinek diabetes tetkója van, az is jó.

Cukorbetegséggel sok mindent lehet, és abszolút lehet teljes életet élni. De ha valamilyen nagyobb kalandra indul az ember, akkor arra készülni kell, jobban, mint diabetes nélkül. És tudni kell abbahagyni. Ha nem megyünk végig, mert a szervezetünk tiltakozik, az nem a gyengeség jele, hanem a józan észé.