Mesék a rendelőből 8.

Jó látni azokat az embereket, akiknek az útját a jó anyagcserehelyzetig végigkövethettem. Amikor a kezdeti nehézségek, vagy a köztes megingások után már csak örülni kell. Amikor már egy kicsit feleslegesnek is érzem magam, mert nélkülem is mennek a dolgok. Amikor már csak az éves kortroll technikai kivitelezésére kellek.

Apropo éves kontroll, ilyenkor ellenőrizzük az eszközöket is, és gyakran felmerül, hogy mikori a vércukormérő, lehet-e újat felírni (mert 6 évenként lehet). Érdemes felírni (akár magára a mérőre, alkoholos filccel), mikor váltottunk ki receptet, akár a mérőre is, mert amúgy a mérőn nem szerepel az évjárat, és ott töprengünk felette. Én általában bevezetem a dokumentációba, de nem biztos, hogy 6 év után ugyanaz az orvos van. olvasásának folytatása

Éves kontroll

Bármilyen jól kezelje is magát valaki, jó az (és az irányelvek is ezt mondják), ha évente egyszer alaposan átnézzük, hogy mennyire jól.

Évente egyszer mindenképpen jó, ha az orvos alaposan megvizsgálja a pácienst, és nem csak az íróasztalnál beszélgetnek és a papírmunkára koncentrálnak. Ilyenkor nemcsak a cukorbetegséggel kapcsolatos, de attól független bajok is kiderülhetnek (én találtam már szívbillentyűbetegséget is). A vizsgálat része a testsúly, és haskörfogatmérés is. Én megnézem az inzulin beadási helyeket, nincs-e inzulincsomó. És nagyon fontos a láb vizsgálata. Ez kritikus pont, mert a cipő levétele hosszadalmas lehet, ami egy zsúfolt rendelésen gondot jelenthet, meg ha valaki beleizzadt, vonakodhat levenni. Ha nincsen konkrét panasz, a vizsgálatnak ezt a részét egy jól képzett edukátor is elvégezheti, hogy a rendelés zavartalanul pöröghessen (nálunk szerencsére ez működik). De olyat is hallottam már, hogy a páciensek már a váróban leveszik a cipőt, hogy a lábvizsgálat ne maradhasson ki, ehhez persze jó szőnyeg kell, hideg kövön nem javasolt.

Az edukátornak mindenképpen fontos szerepe van az éves ellenőrzésben, mert ilyenkor át kell nézni az eszközöket, jól működik-e a pen, a vércukormérő, jó technikával történik-e az inzulinadagolás, kell-e valamit cserélni. A kezelés eredményességét ideális esetben folyamatosan követjük, de ilyenkor ezt is alaposan át kell tekinteni. A páciens korrigál-e, ha a vércukra elmászik, és ha igen, akkor azt megfelelően teszi-e. Tudja-e mit kell tenni sportolás, fizikai munka előtt és alatt. Vannak-e olyan sajátosságok, amelyek külön figyelmet igényelnek (pl. több műszakos beosztás, 24órázás). Ha kell a dietetikus is besegít.

olvasásának folytatása