Mesék a rendelőből – Kedves hozzátartozó!

Kedves hozzátartozó!

Én örülök, ha elkíséred a pácienst a rendelésre, mert ismerős arc vagy egy idegen környezetben, mert sokat segíthetsz és támogathatod. És hogy ez tényleg így legyen, pár apró buktató, amit kerülj el, ha lehet!

Először is, kérdezd meg, hogy zavarja-e ha bejössz vele a rendelőbe. Akár beszéljétek meg előre. Mert előfordulhatnak olyan problémák, amelyeket nem szívesen beszél meg előtted. Nem azért, mert titok, de vannak dolgok, amiket nem szívesen tárgyal meg az ember az orvosán kívül mással.

Aztán, ha beszélgetek a pácienssel, ne vedd át azonnal a szót.

Akkor sem, ha a páciens nehezen beszél, vagy rosszul emlékszik. mert számomra az is információ, ahogy a kérdéseimre válaszol. Majd kérek tőled segítséget, ha pontosítás kell, de a pácienssel kell először beszélnem.

Akkor se vedd át a szót, ha szerinted nem az a fontos, amit ő mond, és te másról akarnál először beszélni. Ez az ő rendelése, az ő problémái, az ő sorrendje. Aztán, ha úgy érzed kifelejtett valamit, akkor szívesen veszem, ha kiegészíted.

Amit viszont semmiképp ne tegyél: ne hozd kínos helyzetbe. Ne árulkodj, ne piríts rá, ne akarj velem összefogni ellene. Ne mondd el, hogy de múltkor is megevett három sütit, pedig nem is voltak diabetikusak. A diabetese az övé, nem a tied. Te és én segíthetünk neki, de nem kontrollálhatjuk helyette. Ha van kérdésed, lesz rá mód, hogy feltehessed, de semmiképp se kérdezz olyat, ami neki rosszul eshet. Esetleg előre meg is beszélhetitek, mire vagy kíváncsi.

Ha meg szeretném vizsgálni a pácienst, illik arra az időre kimenni, vagy legalábbis újra megkérdezni, hogy maradhatsz-e. Mert lehet, hogy te már láttad őt pucéran, de ez azért egy másik helyzet. Természetesen kivétel, ha mozgáskorlátozott, és kell a segítséged.

És még egy jó tanács fiatal férfiaknak: kedves dolog, ha elkíséred a barátnőd a vizsgálatra, de a vizsgálóban ne kezdd el puszilgatni amikor levetkőzött a vizsgálathoz. Hidd el, nem fog neki igazán jól esni, nem lesz őszinte a mosolya és én is kínosan fogom magam érezni.

Mesék a rendelőből 35.

A rendelőben van légkondi. Mármint ott van a falon. Csak bekapcsolni nem lehet, mert nem bírja a hálózat, és vagy légkondi, vagy a számítógép. Ha ablakot nyitok, bejön a kánikula. Ha nem nyitok, akkor áll a levegő. Ahhoz, hogy mozogjon, az ajtót is ki kellene nyitni. Akkor viszont nehéz bizalmas beszélgetést folytatni. És ebédelni sem volt időm.

És nem voltak kevesen. Ketten fel is adták a várakozást. Ilyenkor nagyon rosszul érzem magam. Jó lenne, ha módomban állna pontos időpontokat adni, és azokat be is tartani. Sajnos jelenleg nem tudok minden héten rendelni, így nehéz beosztani. Régebben próbálkoztam pontos időpontok kiadásával. Ez sem volt mindig zökkenőmentes. Problémát jelentett sokszor, hogy ha valaki nem tudott eljönni, nem mindig mondta le. És mit tegyek, ha valaki előbb jön, akinek meg időpontja van nincsen ott? Jó lenne egy olyan, jó on-line előjegyzési rendszer, ahol könnyű időpontot foglalni, és ahonnan a páciens egyszerűen ki tudja magát húzni, ha mégsem ér rá. Mert a hosszú várakozáson ugyan némiképp enyhít, hogy az oktató nővér és adott esetben a dietetikus foglalkoztatja a várakozókat, de a helyzet messze nem ideális.

Mert amikor nagyon feltorlódik a rendelés, idő sem jut elég. Most olvastam egy nagyon izgalmas könyvet a páciensi elkötelezettségről (e-patient Dave: Let Patients Help). Amerikai, és mint olyan nem minden része alkalmazható az itthoni viszonyokra, de nagyon tanulságos. És aki alapból elkötelezett, azzal könnyű, de sok embernek meg kellene mutatni, hogy tudhat többet is a betegségéről, hogy részese lehet a kezelési döntéseknek. Meg kellene kérdezni mindenkitől, ő mit gondol a diabeteséről, mi jelenti neki a problémát, a lehetséges kezelési módok közül ő melyiket választaná. De amikor még 10 karton van az asztalomon (15 percekkel számolva az utolsó két és fél órát vár), akkor nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy haladjunk, haladjunk, majd én megmondom hogy legyen. Általában észreveszem magam azért (remélem). (Azt már csak zárójelben mondom, hogy 15 perc elég kevés egy elmélyült beszélgetésre).

Ketten voltak nálam először, ilyenkor nem lehet időt spórolni. Szerencsére mindkettejüknek volt elképzelésük a betegségükről, és a saját prioritásaikról is. Ez segít abban, hogy mire fókuszáljunk a rendelkezésre álló idő alatt. Voltak páran, akikkel korábban sokat dolgoztunk együtt, nekik lényegében csak gratulálni kellett az elért eredményekhez, ez mindig nagyon jó érzés. És ellensúlyozza a rengeteg papírmunkát.

Várakozás

Kevés dolog van, amit jobban utálok, mint a sorban állás, várakozás. És talán – sőt bizonyosan ezért hanyagoltam oly sokáig a diabetológiai szakrendelések rendszeres látogatását. Persze amikor már muszáj volt, mert például már szükséges volt a szakorvosi inzulin javaslat, akkor nem volt mit tenni. Fogtam a telefont, bejelentkeztem, kaptam egy időpontot. Azt ügyesen felírtam, nehogy véletlenül elfelejtsem. És amikor eljött a nap, a rögzített időpontra megjelentem. Tömeg. Mindenki akkorra jött. Volt olyan orvos, aki mondott ugyan fontos és érdekes dolgokat, de a többség megelégedett azzal, hogy menjek el diétás tanácsadásra/oktatásra, oszt majd jöjjek vissza. Volt is, hogy elmentem – ott legalább nem kellett sokat várni, egy kedves diétás nővér beszélt arról, mit ehetünk, mit nem, és amit igen, azt hogyan. Mivel ez nem személyre szabott edukáció volt, az elmondottak egy jó része elsuhant a fülem mellett. Így hát a szakrendeléseken való megjelenésem lényegében kimerült abban, hogy megkapjam a papírt, amely alapján a háziorvosom írhatja a recepteket.

Egy szép napon aztán – a fent említett háziorvosom erőteljes unszolására – ismét felkerestem a szakrendelést. Itt a jó sorsom összehozott valakivel, aki valami ilyesmit mondott: “István, ez a maga élete. Ha maga pár év múlva látás és lábak nélkül akar élni, én nem tudok beleszólni. Eljön, megkapja az inzulin javaslatot, részemről ennyi. De ha akarja együttműködhetünk.” Hát be kell valljam kurvára nagyon elszégyelltem magam. És akartam együttműködni! A doktornő szigorú volt és kőkemény. Ugyanakkor végtelenül kedves és segítőkész. És nem kellett a szakrendelésen várakozni órákig, hanem volt, hogy az ügyelete alatt kereshettem fel. Valami elindult a jó irányba. Aztán mégis “hűtlenül elhagytam”.

…megismertem Évát…

Váró

A rendelésről és a várásról. Mert várakozni senki nem szeret. A kórházakhoz csatlakozó rendeléseknek megvan az a hátránya, hogy ha a doktor osztályon is dolgozik, beszorulhat úgy, hogy nem tud időre átérni. Én egy időben sürgősségi betegfelvételi osztályon dolgoztam, onnan kellett keddenként délben átmennem rendelni. Mindent megtettem, hogy a 10 perccel dél előtt beeső felvételes beteg ne nekem jusson, de így is volt, hogy a sürgős pácienst nem hagyhattam ott. Most, hogy nem dolgozom osztályon általában el tudom kezdeni időben a rendelést. Néha, ha sokan vannak jó lenne előbb is, de erre általában nincsen mód, hiszen a rendelők délelőtt sem állnak üresen.

És volt már olyan is, hogy a rendelésen futottam bele sürgős esetbe, akit nem a cukorambulanciára kellett volna beutalni előjegyzéssel, hanem a kórházba azonnal. Ugyan a lábán érkezett, de lett vele dolgom bőven, amivel el is ment a rendelés első fele. Szerencsére a páciensek nagy része, mint ahogy a szó is jelzi, türelmes (patient az beteget is és türelmest is jelent angolul, a latin patiens is mindkettőt jelenti). Cserébe én is igyekszem, hogy ne várassak senkit, és a várakozás se teljen haszontalanul.

Ha valakinél vérvétel várható, akkor ez megtörténik várakozás közben (az asszisztens lányok rá is szoktak kérdezni, amikor behozzák a kartont, hogy szúrjanak-e vagy sem). Ha valakinél betegoktatásra is szükség van, és sokadik a sorban, akkor – ha megoldható – előbb megy az oktatónővérhez, és csak aztán hozzám. Mégiscsak más, ha hasznosan telik a várakozás. Egy időben pszichológus hallgatók is jártak a rendelésre, szakdolgozati téma  miatt, beszélgettek a várakozókkal. Mindig gondoltam, hogy jó lenne a rendelésre egy pszichológus, ez ki is derült. Volt, hogy egy ilyen beszélgetés után sírva jött be a soron következő, mert előjöttek a problémák, és kiderült, hogy szaksegítségre is szükség van. olvasásának folytatása