DiabGirl DoKikról szóló posztja után elgondolkodtam. Különös tekintettel arra a könyvre, amit nemrég olvastam: Let patients help! Hogy mennyire fontos, hogy orvos és betege egymásra találjon. Mert a dokik szerencsére nem egyformák, mert a páciensek sem. És mindenkinek másra van szüksége. Megfelelő gondozó orvost választani legalább olyan fontost, mint megfelelő házastársat.
Az alap, amit Joslin doktor már régesrég megmondott: a cukorbeteg saját orvosa kell legyen. És olyan doktor kell neki, aki lehetővé teszi ezt. De milyen az “olyan doktor”? Azt hiszem erre egységes leírás nincsen.
Mert van, aki nagyon önálló, tényleg saját maga orvosa, nála a doki feladata az, hogy figyeljen, tényleg jól csinálja-e és csak akkor szóljon bele, ha valami félremegy. Ilyenkor ha a doki akarja mindenáron megmondani a tutit, abból összeakaszkodás lehet. Van, aki magától nem válna saját orvosává, de a képesség megvan benne, őt meg kell rá tanítani. Van, aki nem képes saját orvosává válni, mert már szellemileg hanyatlik, itt más megközelítés szükséges. Az embereknek más a hátterük, a lehetőségük, más stílust viselnek jól. És még a legrugalmasabb orvos sem biztos, hogy mindenkivel fel tudja venni a neki valót, negyedórás váltásokban. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi van, ha a másik nem szimpatikus.
Velem is előfordult, hogy elhagyott egy páciensem egy másik kollegáért, miközben volt, hogy tőle meg hozzám jött át valaki. Ez egyikünknek sem kudarc, hiszen mások vagyunk, más a stílusunk, és a váltás annak érdekében történik, hogy minden páciens megtalálja azt az orvost, akivel a legjobban tud együttműködni. Nem véletlen, hogy a régóta oda járó betegekről sokszor könnyen meg lehet mondani kihez járnak, mert minden dokinak vannak “tipikus” betegei.
Mi ebből a tanulság? A diabetes egy életen át tartó törődést igényel. Ezért az első számú doki minden páciensnek saját maga, és meg kell találnia azt a dokit, akivel a legjobban tud konzultálni.
Édes szívem 